A pályázat célja:
Vissza nem térítendő támogatás folyósítása egyéni vállalkozók, mikro-, kis- és középvállalkozások számára technológiai felszereltségi szintjük és termelési kapacitásaik növelése, illetve a meglévő kapacitások jobb kihasználása céljából.
A rendelkezésre álló források teljes összege összesen: 1 500 000 LEJ.
A keretösszeg a beadott pályázatok mennyiségétől függően módosulhat.
A pályázat legfontosabb célkitűzései:
- vállalkozási tevékenység fejlesztése
- üzleti hatékonyság növelése
- a foglalkoztatottság növelése, fenntartása
A támogatás formája
A támogatás formája: maximum 75 %-os, vissza nem térítendő támogatás, amelyet egy összegben folyósít az Alapítvány, utólagos elszámolási kötelezettséggel, minimum 25%-os önrész mellett.
Amennyiben a pályázó ÁFA visszaigénylő, úgy csak az ÁFA nélküli összeg maximum 75 %-ának értékéig jogosult a támogatásra.
A pályázat benyújtásának módja és határideje:
A pályázat benyújtási ideje: 2018. október 8 – 2018. november 7. 16:00
A kitöltött pályázati formanyomtatványt és a kapcsolódó nyilatkozatokat elektronikus formában és a mellékleteket beszkennelve az Alapítvány online felületén kell a pályázati igazoló adatlap személyes benyújtásáig feltölteni. A kitöltött és elküldött pályázati formanyomtatványról és a kapcsolódó nyilatkozatokról szóló igazoló adatlapot a pályázó, vagy jogi személy esetén a pályázó hivatalos képviselője által személyesen, eredetiben, papír alapon kell benyújtani az Alapítvány irodájában vagy az Alapítvány képviselőjének a benyújtási határidőig.
Pályázati kategóriák
Pályázni lehet minden olyan, nem elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó projekttel, amely elősegíti az adott vállalkozás fejlődését, versenyképességét és fennmaradását
Kategória tartalma
Egy pályázónak adható maximális TÁMOGATÁSI összeg
Vállalkozások eszközbeszerzésének támogatása
Vállalkozások kapacitásbővítési, innovációs eszköztámogatása (termelési célú gép és berendezés, valamint szoftver – legfeljebb 5 db. eszköz)67 500 LEJ - A pályázat tárgyát a pályázati kérelemben vázolt projekt megvalósításához közvetlenül kapcsolódó, legfeljebb 5 db. eszköz beszerzése képezheti.
- Pályázni csak új eszközök támogatására lehet.
- A támogatási összeg forintban kerül meghatározásra a 2018. október 8-án érvényes forint-lej MNB középárfolyam alapján.
- Ha a Pályázó az eszközt Magyarországról szerzi be, a támogatást forintban kell igényelnie és a kiutalás is forintban történik.
- Ha a Pályázó az eszközt nem Magyarországról szerzi be, a támogatást lejben kell igényelnie és a kiutalás is lejben történik. A pályázó részére történő utalás árfolyama a Támogató bankszámlájára forintban érkező támogatási összeg lejre történő átváltása során alkalmazott banki árfolyam. Az árfolyamváltozásból eredő esetleges többletköltséget a Pályázó viseli.
A pályázat intenzitása
A jelen pályázati felhívás támogatásai az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a „de minimis” támogatásokra való alkalmazásáról (UL L 352, 2013. 12. 24.) szóló 2013. december 18-i, 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján kerülnek kiosztásra. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerint az egy és ugyanaz a természetes személy részére kiosztott támogatás az utóbbi három pénzügyi év időszakában nem haladhatja meg a 15.000 EUR-t, illetve az egy és ugyanazon vállalkozások részére kiosztott támogatás az utóbbi három pénzügyi év időszakában nem haladhatja meg a 200.000 EUR-t, tekintet nélkül a támogatás formájára és céljára.
Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.
A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
A támogatott kijelenti, hogy – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikke (2) bekezdésének figyelembe vételével – a támogatást nem használja az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően – közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására.
Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet (és jelen pályázati felhívás) alapján a „de minimis” támogatásokra valamennyi ágazat vállalkozásai pályázhatnak, feltéve, hogy a megpályázott támogatás nem minősül a következőknek:
- a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó, a halászati és akvakultúra ágazatban tevékenységet végző vállalkozásoknak nyújtott támogatás;
- a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások támogatása;
- a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások támogatása, amennyiben:
- a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy
- a támogatás az elsődleges termelőknek való teljes vagy részleges továbbadásától függ;
- harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, nevezetesen az exportált mennyiségekhez; értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;
- az import áruk helyett belföldi áru használatához kötött támogatás;
- a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító járművek megvásárlására.
Amennyiben egy vállalkozás a fenti a-c) pontokban említett ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alkalmazásának hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet, az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályait csupán ez utóbbi ágazatra vagy tevékenységre tekintettel nyújtott támogatásokra kell alkalmazni – feltéve, hogy a támogatást nyújtó megfelelő eszközökkel biztosítja – úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése -, hogy a 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatásban.
Elszámolható költségek
- A Pályázó kizárólag nem elsődlegesen mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó, vállalkozási tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó gépek, berendezések és felszerelések (legfeljebb 5 db. eszköz), amely elősegíti az adott vállalkozás fejlődését, versenyképességének növelését és fennmaradását.
- A pályázat tárgyát képező eszközt a piaci árakhoz igazodóan, reális és takarékos módon kell kiválasztani. A piaci árnak való megfelelést az Alapítvány értékelője az értékelés során vizsgálja: az indokolatlanul túlárazott eszköz támogatási összegét csökkenti, különösen nagymértékű eltérés esetén a pályázatot elutasítja.
- A projektben beszerzett eszközöket az érintett eszközök kereskedelmi forgalmával üzletszerűen foglalkozó kereskedőnek, vagy gyártónak minősülő szállítótól kell vásárolni, a piacon szokványos jótállási és szavatossági feltételek biztosítása mellett.
- A Pályázó az önrészt a pályázatában megadott bankszámlaszámról köteles utalni a szállítónak.
- Pályázó egy lehívást nyújthat be.
- A költségek a pályázat benyújtásának napjától számolhatók el.
- Felhívjuk a tisztelt Pályázók figyelmét, hogy kifizetésre várhatóan a pályázat benyújtását követően több hónappal később kerül sor és az ajánlat fenn nem tartásával kapcsolatos kockázatokat a Pályázók viselik.
Nem elszámolható költségek
- adósságtörlesztés
- személyi jellegű ráfordítások juttatások (bérköltség, prémium, stb.),
- késedelmi kamat, bírság, adó, garanciális költségek és a visszaigényelhető ÁFA,
- támogatási kérelem előkészítésének költségei, menedzsment, kifizetési igénylés összeállítása,
- fordítási költségek,
- forgóeszközök (pl. vetőmag, takarmány, továbbá bármi éven belül leírható eszköz),
- személy- és tehergépjárművek, ezek alkatrészei,
- mobiltelefonok, fényképezőgépek, kamerák továbbá a kép- és hangrögzítés segédeszközei,
- táblagépek, általános rendeltetésű számítógépek, nyomtatók, fénymásolók, számítógépes perifériák, megjelenítő eszközök,
- számítógépes programok és operációs rendszerek,
- kényelmi és szórakoztató eszközök, továbbá minden olyan eszköz, melynek kapcsán a magánhasználat feltételezhető,
- eszközbeszerzéshez kapcsolódó, üzembehelyezésen kívüli szolgáltatás.
Hiánypótlás a pályázati szakaszban
Az Alapítvány a beérkező pályázatokat először formai-jogosultsági ellenőrzés keretében vizsgálja. Azon pályázatok, melyek a formai-jogosultsági bírálati szempontok valamelyikének nem felelnek meg, hiányos, vagy érvénytelen jelölést kapnak. Hiányos megjelölés esetén az Alapítvány hiánypótlásra felszólító elektronikus levelet küld a Pályázónak. A hiánypótlási felhívás elküldésétől számított 5 nap áll a Pályázó rendelkezésére, hogy elektronikus úton pótolja a felszólító levélben jelzett hiányosságokat. A hiányok nem teljes körű és határidőben történő pótlása esetén a pályázat érvénytelennek minősül.
A pályázat elbírálásának módja
- A beérkezett és befogadott pályázatokról az Alapítvány az Igazgatótanács által elfogadott Szabályzat alapján tesz döntési javaslatot, melyet a program Irányító Testülete hagy jóvá. Az Alapítvány jogosult az igényelt támogatási összeg csökkentésére.
- Az értékeléssel párhuzamosan sor kerülhet helyszíni ellenőrzés lefolytatására.
- A pályázatok támogatásáról szóló döntés várhatóan a pályázat beadási határidejét követő 90 napon belül megszületik. A döntésről minden pályázó tájékoztatást kap e-mailben, valamint ezzel egyidőben az Alapítvány honlapjára is felkerül.
- A pályázati dokumentáció az Alapítvány archívumában kerül tárolásra. Az Alapítvány a pályázati eljárás során a Pályázó adatlapján aláírt nyilatkozattal összhangban az ott megadott adatokat szabadon felhasználja. A támogatás tényét az Alapítvány nyilvánosságra hozza.
- A támogatási döntés ellen jogorvoslati kérelem az Alapítványnál nyújtható be az eredmény Alapítvány honlapján történő kihirdetését követő 8 napon belül. A kifogást írásban, az Alapítvány irodájában kell benyújtani.
- A benyújtási határidőn túl érkezett és postai úton benyújtott pályázati beadványokat az Alapítvány nem veszi figyelembe.
- az Alapítvány a pályázati dokumentációt nem szolgáltatja vissza.
- az Alapítvány fenntartja a jogot, hogy a szerződéskötéshez további dokumentumokat kérjen be a Pályázóktól.
- Az Alapítvány a döntésről szóló értesítésben megnevezi a szerződéskötéshez benyújtandó dokumentumokat. Amennyiben a nyertes Pályázó 8 napon belül nem ad választ az értesítésben foglalt felhívásra, úgy tekintendő, hogy lemondott a jelen pályázati felhívás pénzeszközei iránti igényéről.
- Amennyiben a szerződés aláírására irányuló értesítésben megszabott határidőn belül a szerződés nem kerül megkötésre a Pályázó hibájából, elveszíti a jogát a támogatásra.
- Támogatási szerződés megkötésére kizárólag abban az esetben kerül sor, amennyiben a Pályázó a szükséges dokumentumokat benyújtja.
- Az Alapítvány a Támogatási szerződést magyar nyelven köti meg a támogatásra jogosult Pályázókkal.
Pályázatértékelési szempontok
Vizsgált elem
Pont
1. A Pályázó tapasztalatának, kapacitásainak bemutatása 10-ig 2. A pályázati beadvány, azon belül a beszerezni kívánt eszköz/tervezett kapacitásbővítés illeszkedése a pályázati felhívás célkitűzéseihez 15-ig 3. A pályázati beadvány, azon belül a beszerezni kívánt eszköz/tervezett kapacitásbővítés innovatív tartalma/újdonság tartalma/regionális hiánypótló beruházás 15-ig 4. A beszerezni kívánt eszközök leírása, technológiai bemutatása 15-ig 5. Kapacitásbővülés, termék/szolgáltatás skála bővülése 10-ig 6. Foglalkoztatás bővülés 10-ig 7. Az eszközök ára a piaci árral összhangban van. A piaci ártól való lényeges eltérés esetén a pályázat érvénytelen 10-ig 8. A 25 %-ot meghaladó önerő biztosítása
- 25 % - 0 pont
- 25,01 – 29,99 % - 2 pont
- 30 – 34,99 % - 4 pont
- 35 – 39,99 % - 6 pont
- 40 – 44,99 % - 8 pont
- 45 % fölött – 10 pont
10-ig Összesen
100
A projekt megvalósítása és elszámolás a támogatással
- A Pályázó köteles a támogatást a támogatási szerződésben meghatározott módon felhasználni és azzal elszámolni. A projekt megvalósítása a Pályázó kockázatára megkezdhető a pályázat benyújtását követően.
- Ha a Pályázó a megpályázott gépet, eszközt, berendezést vagy felszerelést a pályázat benyújtását követően, de a támogatási szerződés megkötése előtt már beszerezte, akkor a támogatási szerződés aláírását követően a Támogató a támogatás összegét a Pályázónak egy összegben fizeti ki, a teljesített számla alapján.
- Ha a Pályázó az eszközt a támogatási szerződés megkötéséig nem szerezte be, akkor a támogatási szerződés aláírását követően először ki kell fizetnie a szállítónak az önrészt. Az önerő kifizetésének igazolását követően a Támogató a támogatás összegét egy összegben közvetlenül a szállítónak fizeti ki, a teljesített előlegszámla és a beszerzés fennmaradó részére vonatkozó számla alapján maximum a támogatói döntés összegének erejéig.
- Amennyiben az árfolyamváltozásból kifolyólag a szállítónak átutalt támogatási összeg nem fedezi az önrész befizetése után fennmaradó részt, a különbözetet a Pályázó köteles kiegyenlíteni.
- Ha a Pályázó a szerződés megkötésétől számított 5 éven belül elidegeníti, vagy bérbe adja a támogatásból beszerzett eszközt, úgy a támogatás teljes összegét az irányadó jogszabályoknak megfelelő késedelmi kamattal együtt vissza kell fizetnie.
- A támogatás elszámolása a következő dokumentumokat kell tartalmazza, román nyelvű dokumentum esetén a pályázó által hitelesített magyar fordítással ellátva:
- Beszámoló a pályázati kiírás szerinti tevékenység eredményeiről
- Költségösszesítő
- A támogatásból vásárolt gépek, eszközök, berendezések, felszerelések számlái
- A vásárolt gépek és/vagy eszközök műszaki paramétereit, garanciáját bizonyító dokumentumok
- Az eszközökre kötött kötelező biztosítások bemutatása (amennyiben kötelező)
- Az eszközök átadási, beüzemeltetési jegyzőkönyveinek bemutatása
- Kifizetési bizonylatok
- A Támogató helyszíni vizsgálatot tarthat a tervezett, vagy megvalósult fejlesztés tartalmát illetően.
- A támogatási összeg fel nem használása, nem a szerződésben foglaltak szerinti felhasználása, illetve az elszámolás határidőn belül történő elmulasztása, valamint az elszámolás nem kielégítő volta esetén a támogatást az irányadó jogszabályoknak megfelelő késedelmi kamatával együtt vissza kell fizetni. A nyertes Pályázó köteles a jelen pályázati felhívás és a támogatási szerződés által meghatározott dokumentációt 10 évig az utolsó támogatás kifizetésétől számítva megőrizni.
- A pályázó köteles a támogatás felhasználását elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, az ellenőrzések során az ellenőrző szervekkel együttműködni. A pályázó a pályázat beadásától számított 10 évig köteles biztosítani a Támogató által írásban meghatalmazott, illetőleg jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult személy számára azt, hogy bármikor adatbekérés vagy helyszíni ellenőrzés keretében teljes körű vizsgálatot végezzen a támogatás összegének felhasználásával kapcsolatosan.
- A pályázó vállalja, hogy a Támogató, az általa ellenőrzéssel megbízott szerv vagy személy, továbbá az erre feljogosított egyéb szervek képviselőit ellenőrzési munkájukban a helyszínen is – a megfelelő dokumentumok, számlák, a projekt megvalósítását igazoló okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával, valamint a teljesítés vizsgálatában – segíti, részükre megadja a projekttel összefüggő adatokra vonatkozóan, az általuk kért tartalmú tájékoztatást, beleértve a feladatok megvalósításában közreműködő teljesítési segédekkel megkötött szerződéseit és megállapodásait is.
- A pályázó tudomásul veszi, hogy a támogatás ellenőrzése kiterjedhet a támogatott tevékenység megvalósítására kötött vállalkozási szerződésben részes olyan felekre is, akik a támogatási jogviszony teljesítésében közvetlen módon közreműködnek.
Egyéb információk
- A pályázattal kapcsolatos kérdésekben a http://www.proeconomicaalapitvany.ro/ honlapon, valamint az Alapítvány regionális irodáiban térítésmentesen kaphatnak felvilágosítást.
- A pályázat összeállításához külső szakértő igénybevétele nem szükséges.
- A pályázati felhívás a pályázat benyújtási határidejének lejártáig módosulhat. A módosított pályázati felhívást az Alapítvány a honlapján közzéteszi.
- A pályázati felhívás és a támogatási szerződés esetleges ellentmondása esetén a támogatási szerződés rendelkezései az irányadók.
- A pályázati felhívás keretében benyújtott bizonylatok és okiratok másolatai az Alapítvány tulajdonában maradnak.