A pályázat célja:
A támogatási eszközök odaítélése mezőgazdasági termelők – természetes személyek és jogi személyek - számára, mezőgazdasági erőgépek (traktorok), és kapcsolható eszközök, valamint, egyéb, a mezőgazdasági művelésben és termelésben használt berendezések, gépek, felszerelések, valamint tenyészállatok beszerzésére, vissza nem térítendő támogatás folyósítása formájában, technológiai felszereltségi szintjük és termelési kapacitásaik növelése, illetve a meglévő kapacitások jobb kihasználása céljából.
A rendelkezésre álló források teljes összege összesen: 3 750 000 LEJ.
A keretösszeg a beadott pályázatok mennyiségétől függően módosulhat.
-
A pályázat legfontosabb célkitűzései:
- a mezőgazdasági tevékenységek, mint vállalkozási forma erősítése
- a mezőgazdasági termelési géppark korszerűsítése és környezetbaráttá tétele
- a foglalkoztatottság növelése, fenntartása
-
A támogatás formája
A támogatás formája: maximum 75 %-os, vissza nem térítendő támogatás, amelyet egy összegben folyósít az Alapítvány, utólagos elszámolási kötelezettséggel, minimum 25%-os önrész mellett.
Amennyiben a pályázó ÁFA visszaigénylő, úgy csak az ÁFA nélküli összeg maximum 75 %-ának értékéig jogosult a támogatásra.
-
A pályázat benyújtásának módja és határideje
A pályázat benyújtási ideje: 2018. október 8 – 2018. november 7. 16:00
A kitöltött pályázati formanyomtatványt és a kapcsolódó nyilatkozatokat elektronikus formában és a mellékleteket beszkennelve az Alapítvány online felületén kell a benyújtási határidő lejártáig feltölteni. A kitöltött és elküldött pályázati formanyomtatványról és a kapcsolódó nyilatkozatokról szóló igazoló adatlapot a pályázó, vagy jogi személy esetén a pályázó hivatalos képviselője által személyesen, eredetiben, papír alapon kell benyújtani az Alapítvány irodájában vagy az Alapítvány képviselőjének a benyújtási határidőig.
-
Pályázati kategóriák
Kategória
Kategória tartalma
Egy pályázónak adható maximális támogatási összeg
1 Mezőgazdasági gépek beszerzése
Erőgépek, traktor, kombájn; kapcsolható eszköz a szántóföldi termesztéshez; a szőlő-és gyümölcstermesztéshez, vagy zöldségtermesztéshez (összesen legfeljebb 5 db.)67 500 LEJ 2 Egyéb mezőgazdasági eszközök beszerzése
Háztáji és kis gazdaságokban használt egyéb gépek és eszközök, mezőgazdasági tevékenységet kiegészítő vagy elősegítő berendezések, mezőgazdasági tevékenység végzéséhez szükséges felszerelések (összesen legfeljebb 5 db.)67 500 LEJ 3 A Törzskönyvezett szarvasmarha
Piros/tarka fajta max. 9 000 LEJ/egyed45 000 LEJ Törzskönyvezett szarvasmarha
Angus fajta max. 13 500 LEJ/egyed67 500 LEJ B Törzskönyvezett juh
Max. 3 150 LEJ/egyed61 000 LEJ C Törzskönyvezett kecske
Max. 2 700 LEJ/egyed54 000 LEJ D Törzskönyvezett sertés
Max. 2 700 LEJ/ koca22 500 LEJ E Méhanya, illetve méhcsalád
Maximum 50 db anya / 4500 LEJ, méhcsalád vásárlása esetén: maximum 50 család és kaptár29 250 LEJ - Egy pályázó csak egy kategóriában nyújthat be pályázatot.
- Pályázni csak új mezőgazdasági erőgépek, kapcsolható eszközök, egyéb berendezések és felszerelések támogatására lehet.
- Az A kategóriába tartozó mezőgazdasági erőgépek, kombájnok és a kapcsolható eszközök esetében az eszközök kapacitásának szükségét a pályázónak igazolnia kell. Az igazolás a pályázó tulajdonában, vagy bérletében álló, a pályázati felhívás 11. pontja szerint igazolt megfelelő méretű földterület, vagy a fenntartási időszak egészére vonatkozó olyan szerződés, mely alapján a pályázó a pályázott eszközökkel munkát végez.
- A támogatási összeg forintban kerül meghatározásra a 2018. október 8-án érvényes forint-lej MNB középárfolyam alapján.
- Ha a Pályázó az eszközt Magyarországról szerzi be, a támogatást forintban kell igényelnie és a kiutalás is forintban történik.
- Ha a Pályázó az eszközt nem Magyarországról szerzi be, a támogatást lejben kell igényelnie és a kiutalás is lejben történik. A Pályázó részére történő utalás árfolyama a Támogató bankszámlájára forintban érkező támogatási összeg lejre történő átváltása során alkalmazott banki árfolyam. Az árfolyamváltozásból eredő esetleges többletköltséget a Pályázó viseli.
-
Pályázat intenzitása
A jelen pályázati felhívás támogatásai az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a „de minimis” támogatásokra való alkalmazásáról (UL L 352, 2013. 12. 24.) szóló 2013. december 18-i, 1407/2013/EU bizottsági rendelet, valamint a 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján kerülnek kiosztásra. A 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti az egy és ugyanaz a természetes személy részére kiosztott „de minimis” támogatás az utóbbi három pénzügyi év időszakában nem haladhatja meg a 15.000 EUR-t, illetve az egy és ugyanazon vállalkozások részére kiosztott támogatás az utóbbi három pénzügyi év időszakában nem haladhatja meg a 200.000 EUR-t, tekintet nélkül a támogatás formájára és céljára. A 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján a „de minimis” támogatásokra kizárólag a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások jogosultak, kivéve a következő támogatások esetén:
- olyan támogatás, amelynek összege a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre;
- a harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtott támogatás, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;
- az importáruval szemben belföldi áru használatához kötött támogatás.
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban egyaránt tevékenységet folytató kérelmező esetében a mezőgazdasági termelőágazatra tekintettel az 1407/2013/EU bizottsági rendeletben rögzített felső határig halmozhatók az utóbbi tevékenységre vagy tevékenységekre tekintettel nyújtott támogatással, feltéve, hogy a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén biztosított, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatásban.
-
Elszámolható költségek
- A Pályázó mezőgazdasági tevékenységéhez szükséges mezőgazdasági erőgép kapcsolható eszköz, illetve egyéb, a mezőgazdasági tevékenység végzéséhez szükséges gép, berendezés és felszerelés (legfeljebb 5 db. eszköz), valamint tenyészállat beszerzésére pályázhat.
- A pályázat tárgyát képező eszközt a piaci árakhoz igazodóan, reális és takarékos módon kell kiválasztani. A piaci árnak való megfelelést az Alapítvány értékelője az értékelés során vizsgálja: az indokolatlanul túlárazott eszköz támogatási összegét csökkenti, különösen nagymértékű eltérés esetén a pályázatot elutasítja.
- A projektben beszerzett eszközöket az érintett eszközök kereskedelmi forgalmával üzletszerűen foglalkozó kereskedőnek, vagy gyártónak minősülő szállítótól kell vásárolni, a piacon szokványos jótállási és szavatossági feltételek biztosítása mellett.
- A Pályázó az önrészt a pályázatában megadott bankszámlaszámról köteles utalni a szállítónak.
- Pályázó egy lehívást nyújthat be.
- A költségek a pályázat benyújtásának napjától számolhatók el.
- Felhívjuk a tisztelt Pályázók figyelmét, hogy kifizetésre várhatóan a pályázat benyújtását követően több hónappal később kerül sor és az ajánlat fenn nem tartásával kapcsolatos kockázatokat a Pályázók viselik.
-
Nem elszámolható költségek
- adósságtörlesztés
- személyi jellegű ráfordítások juttatások (bérköltség, prémium, stb.)
- késedelmi kamat, bírság, adó, garanciális költségek és a visszaigényelhető ÁFA,
- támogatási kérelem előkészítésének költségei, menedzsment, kifizetési igénylés összeállítása,
- fordítási költségek,
- forgóeszközök (pl. vetőmag, takarmány, továbbá bármi éven belül leírható eszköz),
- személy- és tehergépjárművek, ezek alkatrészei,
- mobiltelefonok, fényképezőgépek, kamerák, továbbá a kép- és hangrögzítés segédeszközei,
- táblagépek, általános rendeltetésű számítógépek, nyomtatók, fénymásolók, számítógépes perifériák, megjelenítő eszközök,
- számítógépes programok és operációs rendszerek,
- kényelmi és szórakoztató eszközök, továbbá minden olyan eszköz, melynek kapcsán a magánhasználat feltételezhető.
-
Hiánypótlás a pályázati szakaszban
Az Alapítvány a beérkező pályázatokat először formai-jogosultsági ellenőrzés keretében vizsgálja. Azon pályázatok, melyek a formai-jogosultsági bírálati szempontok valamelyikének nem felelnek meg, hiányos, vagy érvénytelen jelölést kapnak. Hiányos megjelölés esetén az alapítvány hiánypótlásra felszólító elektronikus levelet küld a pályázónak. A hiánypótlási felhívás elküldésétől számított 5 nap áll a pályázó rendelkezésére, hogy elektronikus úton pótolja a felszólító levélben jelzett hiányosságokat. A hiányok nem teljes körű és határidőben történő pótlása esetén a pályázat érvénytelennek minősül.
-
A pályázat elbírálásának módja
- A beérkezett és befogadott pályázatokról az Alapítvány az Igazgatótanács által elfogadott Szabályzat alapján tesz döntési javaslatot, melyet a program Irányító testülete hagy jóvá. Az Alapítvány jogosult az igényelt támogatási összeg csökkentésére.
- Az értékeléssel párhuzamosan sor kerülhet helyszíni ellenőrzés lefolytatására.
- A pályázatok támogatásáról szóló döntés várhatóan a pályázat beadási határidejét követő 90 napon belül megszületik. A döntésről minden pályázó tájékoztatást kap e-mailben, valamint ezzel egyidőben az Alapítvány honlapjára is felkerül.
- A pályázati dokumentáció az Alapítvány archívumában kerül tárolásra. Az Alapítvány a pályázati eljárás során a pályázó adatlapján aláírt nyilatkozattal összhangban az ott megadott adatokat szabadon felhasználja. A támogatás tényét az Alapítvány nyilvánosságra hozza.
- A támogatási döntés ellen jogorvoslati kérelem az Alapítványnál nyújtható be az eredmény Alapítvány honlapján történő kihirdetését követő 8 napon belül. A kifogást írásban, az Alapítvány irodájában kell benyújtani.
- A benyújtási határidőn túl érkezett pályázati beadványokat az Alapítvány nem veszi figyelembe;
- Az Alapítvány a pályázati dokumentációt nem szolgáltatja vissza.
- Az Alapítvány fenntartja a jogot, hogy a szerződéskötéshez további dokumentumokat kérjen be a Pályázóktól.
- Az Alapítvány a döntésről szóló értesítésben megnevezi a szerződéskötéshez benyújtandó dokumentumokat. Amennyiben a nyertes Pályázó 8 napon belül nem ad választ az értesítésben foglalt felhívásra, úgy tekintendő, hogy lemondott a jelen pályázati felhívás pénzeszközei iránti igényéről.
- Amennyiben a szerződés aláírására irányuló értesítésben megszabott határidőn belül a szerződés nem kerül megkötésre a Pályázó hibájából, elveszíti a jogát a támogatásra.
- Támogatási szerződés megkötésére kizárólag abban az esetben kerül sor, amennyiben a Pályázó a szükséges dokumentumokat benyújtja.
- Az Alapítvány a Támogatási szerződést magyar nyelven köti meg a támogatásra jogosult Pályázókkal.
-
Pályázatértékelési szempontok
Vizsgált elem
Pont
1. A Pályázó tapasztalatának, kapacitásainak bemutatása 10-ig 2. A pályázati beadvány, azon belül a beszerezni kívánt eszköz/tervezett kapacitásbővítés illeszkedése a pályázati felhívás célkitűzéseihez 15-ig 3. A pályázati beadvány, azon belül a beszerezni kívánt eszköz/tervezett kapacitásbővítés innovatív tartalma/újdonság tartalma/regionális hiánypótló beruházás 10-ig 4. A beszerezni kívánt eszközök leírása, technológiai bemutatása (ha a Pályázó a Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. által vezetett nyilvántartásban (www.szallitoiadatbazis.hatarontul.hu) szereplő szállítók árajánlatait csatolja, úgy automatikusan maximális pontszámot kap) 15-ig 5. Kapacitásbővülés, termék/szolgáltatás skála bővülése 15-ig 6. Foglalkoztatás bővülés (munkahely teremtés és szezonális foglalkoztatás) 15-ig 7. Az eszközök ára a piaci árral összhangban van. A piaci ártól való lényeges eltérés esetén a pályázat érvénytelen. 10-ig 8. A 25 %-ot meghaladó önerő biztosítása
- 25 % - 0 pont
- 25,01 – 29,99 % - 2 pont
- 30 – 34,99 % - 4 pont
- 35 – 39,99 % - 6 pont
- 40 – 44,99 % - 8 pont
- 45 % fölött – 10 pont
10-ig Összesen
100
-
A projekt megvalósítása és elszámolás a támogatással
- A Pályázó köteles a támogatást a támogatási szerződésben meghatározott módon felhasználni és azzal elszámolni, A projekt megvalósítása a Pályázó kockázatára megkezdhető a pályázat benyújtását követően.
- Ha a Pályázó a megpályázott gépet, eszközt, berendezést vagy felszerelést a pályázat benyújtását követően, de a támogatási szerződés megkötése előtt már beszerezte, akkor a támogatási szerződés aláírását követően a Támogató a támogatás összegét a Pályázónak egy összegben fizeti ki, a teljesített számla alapján.
- Ha a Pályázó az eszközt a támogatási szerződés megkötéséig nem szerezte be, akkor a támogatási szerződés aláírását követően először ki kell fizetnie a szállítónak az önrészt. Az önerő kifizetésének igazolását követően a Támogató a támogatás összegét egy összegben közvetlenül a szállítónak fizeti ki, a teljesített előlegszámla és a beszerzés fennmaradó részére vonatkozó számla alapján maximum a támogatói döntés összegének erejéig.
- Amennyiben az árfolyamváltozásból kifolyólag a szállítónak átutalt támogatási összeg nem fedezi az önrész befizetése után fennmaradó részt, a különbözetet a Pályázó köteles kiegyenlíteni.
- Ha a Pályázó a szerződés megkötésétől számított 5 éven belül elidegeníti, vagy bérbe adja a támogatásból beszerzett eszközt, úgy a támogatás teljes összegét kamatostul vissza kell fizetnie.
- A támogatás elszámolása a következő dokumentumokat kell tartalmazza, román nyelvű dokumentum esetén a pályázó által hitelesített magyar fordítással ellátva:
- Beszámoló a pályázat kiírás szerinti tevékenység eredményeiről
- Költségösszesítő
- A támogatásból vásárolt gépek, eszközök, berendezések, felszerelések számlái
- A vásárolt gépek és/vagy eszközök műszaki paramétereit, garanciáját bizonyító dokumentumok
- Az eszközökre kötött kötelező biztosítások bemutatása (amennyiben kötelező)
- Az eszközök átadási, beüzemeltetési jegyzőkönyveinek bemutatása
- Kifizetési bizonylatok
- A Támogató helyszíni vizsgálatot tarthat a tervezett, vagy megvalósult fejlesztés tartalmát illetően.
- A támogatási összeg fel nem használása, nem a szerződésben foglaltak szerinti felhasználása, illetve az elszámolás határidőn belül történő elmulasztása, valamint az elszámolás nem kielégítő volta esetén a támogatást az irányadó jogszabályoknak megfelelő késedelmi kamatával együtt vissza kell fizetni.
- A nyertes Pályázó köteles a jelen pályázati felhívás és a támogatási szerződés által meghatározott dokumentációról nyilvántartást vezetni, valamint azt 10 évig az utolsó támogatás kifizetésétől számítva megőrizni.
- A pályázó köteles a támogatás felhasználását elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, az ellenőrzések során az ellenőrző szervekkel együttműködni. A pályázó a pályázat beadásától számított 10 évig köteles biztosítani a Támogató által írásban meghatalmazott, illetőleg jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult személy számára azt, hogy bármikor adatbekérés vagy helyszíni ellenőrzés keretében teljes körű vizsgálatot végezzen a támogatás összegének felhasználásával kapcsolatosan.
- A pályázó vállalja, hogy a Támogató, az általa ellenőrzéssel megbízott szerv vagy személy, továbbá az erre feljogosított egyéb szervek képviselőit ellenőrzési munkájukban a helyszínen is – a megfelelő dokumentumok, számlák, a projekt megvalósítását igazoló okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával, valamint a teljesítés vizsgálatában – segíti, részükre megadja a projekttel összefüggő adatokra vonatkozóan, az általuk kért tartalmú tájékoztatást, beleértve a feladatok megvalósításában közreműködő teljesítési segédekkel megkötött szerződéseit és megállapodásait is.
- A pályázó tudomásul veszi, hogy a támogatás ellenőrzése kiterjedhet a támogatott tevékenység megvalósítására kötött vállalkozási szerződésben részes olyan felekre is, akik a támogatási jogviszony teljesítésében közvetlen módon közreműködnek.
-
Egyéb információk
- A pályázattal kapcsolatos kérdésekben a www.proeconomicaalapitvany.ro honlapon, valamint az Alapítvány irodájában térítésmentesen kaphatnak felvilágosítást.
- A pályázat összeállításához külső szakértő igénybevétele nem szükséges.
- A pályázati felhívás, a pályázat benyújtási határidejének lejártáig módosulhat. A módosított pályázati felhívást az Alapítvány a honlapján közzéteszi.
- A pályázati felhívás és a támogatási szerződés esetleges ellentmondása esetén a támogatási szerződés rendelkezései az irányadók.
- A pályázati felhívás keretében benyújtott bizonylatok és okiratok másolatai az Alapítvány tulajdonában maradnak.