Közlemény

2020. március 23.

Tisztelt Partnereink!

 

A Pro Economica Alapítvány csapata, a kialakult súlyos járványhelyzet ellenére is igyekszik a szabályok és előírások betartása mellett folytatni a megkezdett munkát.

Ahogyan azt ígértük, a székelyföldi kisösszegű mezőgazdasági támogatási programunk keretében szeretnénk a támogatások kifizetését a jelenlegi helyzetben is legkésőbb 2020. március 31-ig teljesíteni.

Ezzel kapcsolatosan felhívjuk a figyelmüket, hogy azoknak, akik értesítést kaptak hiánypótlásról, a lehető legrövidebb időn belül töltsék fel a kért iratokat a kifizetési kérelmek véglegesítése érdekében. Kérjük számoljanak azzal is, hogy a lejben igényelt támogatás esetén, a jelenlegi HUF-RON valutaváltási árfolyam miatt jelentős árfolyamveszteségből adódó különbözet alakulhat ki.

A székelyföldi mezőgazdasági nagyberuházások programunk keretében, a támogatott projektek beruházási ütemétől függően, szintén folytatódnak a kifizetések és a további szerződéskötések.

Kérünk minden kedves gazdát, vállalkozót és partnert, hogy tartsuk közösen tiszteletben a hatóságok előírásait, a kommunikációt és az ügyintézést lehetőség szerint korlátozzuk ebben az időszakban az online felületekre.

Bízunk abban, hogy fegyelmezetten, együttes erővel túljutunk ezen a válságos időszakon, és folytatni tudjuk a közös munkát!

Kívánunk mindenkinek jó egészséget és kitartást!

 

Pro Economica Alapítvány munkaközössége